Hírek

Gyémántlakodalom Rábapordányban

Minden egyes házassági évforduló ünnep, de mégis van köztük néhány nevezetes, kiemelt jubileum, mint például a gyémántlakodalom.
Nagy Jenő József és Kóczán Hedvig 1962-ben kötöttek házasságot.
Hédi néni és Jenci bácsi élete sem mindennapi: voltak jobb napok, de voltak igen kemény megpróbáltatások is. Mégis, vagy ennek ellenére, kitartottak egymás mellett; 1962. november 17-e óta kapaszkodnak egymásba, és kicsit büszkén tekintenek fel társukra. Nem adták fel az első akadálynál, hanem mindvégig kitartottak, feltétel nélkül megbíztak egymásban, egymás apró-cseprő hibáit el tudták nézni, mert tisztelték és mélyen szerették egymást.
z engedelmes élet eredménye ez az erős pecsét lett az, mely együtt tartott két embert; erős, melyet a szerelem és szeretet sűrű szövedéke hozott létre és alkot máig is. Szövedéket, melyet az egymás mellett megélt napok gondosan lerakott szálai tartanak össze. Így lett az Önök életközössége családdá. És így lett az Önök élete egy test és egy lélek! Telve gazdag áldásokkal - öt gyermekkel, unokával és az idei évben megszületett dédunokával - hat évtized megérlelt gyümölcseivel, szép és megszépült emlékek sorával, és a legfontosabbal, a szeretettel.
Szerelmük tüzével megalapozták a közös életüket, küzdöttek egymásért, a családért, a megélhetésért.
Rábapordány Község minden lakosa nevében szívből gratulálunk, jó egészséget és sok boldogságot, örömet kívánunk Jenci bácsinak és Hédi néninek!